Anton Srholec

Gyermekkor és hivatás

Anton Srholec 1929. június 12-én született Szakolcán, hét gyermek egyikeként. Mély hit és családi összetartás légkörében nőtt fel. Tizenhét évesen belépett a szalézi rendbe, hogy a szegény fiatalok nevelésének szentelhesse magát. 1950-ben a kommunista rendszer feloszlatta az összes szerzetesrendet, és Anton Srholec nem fejezhette be teológiai tanulmányait.

Börtön és uránbányák

1951-ben megkísérelt átszökni a határon, hogy külföldön valóra válthassa álmát, és pap lehessen. Elfogták, tizenkét év börtönre ítélték, és tíz évet töltött kényszermunkásként. Büntetése nagy részét a jáchymovi uránbányákban töltötte — olyan körülmények között, amelyeket sok rab nem élt túl.

Az időszak fizikai kegyetlensége ellenére Srholec megőrizte emberségét és belső szabadságát. Papi és szolgálatra szóló hivatása éppen a börtönben mélyült el.

Szabadulás után: tanulmányok és pappá szentelés

Szabadulása után tíz évig munkásként dolgozott építkezéseken, gyárakban és az osztravai acélművek nagyolvasztóinál. A kommunista államhatalom nem engedte, hogy nyilvánosan működjön. 1969-ben engedélyt kapott, hogy Olaszországba utazzon, ahol a torinói Pápai Szalézi Egyetemen végezte tanulmányait, és pappá szentelték.

Abban az időben, amikor emberek ezrei emigráltak a kommunista rendszer elől, Anton Srholec lemondott a szabadságról, és visszatért a diktatúrába abban a meggyőződésben, hogy itthon többet használhat. Hazatérése után a lelkipásztori szolgálatban és az ifjúság nevelésében tevékenykedett Pozsonyban, a blumentáli templomban, amely működése idején valóságos oázissá vált a normalizáció korabeli Pozsonyban. Olyan pap lett, akihez az emberek nemcsak a szentségekért, hanem nyitott gondolkodásáért és egyenes beszédéért is eljártak.

Szamizdatok és a második eltiltás

Srholec aktívan részt vett a szamizdat vallási irodalom kiadásában, és nem hivatalos kapcsolatokat tartott fenn a disszidensekkel. Tevékenységét az Állambiztonság (ŠtB) folyamatosan megfigyelte. 1985-ben az állam teljes egészében visszavonta lelkipásztori működési engedélyét. Vissza kellett térnie a fizikai munkához.

Ez sem törte meg. Továbbra is találkozott az emberekkel, segített, ahol tudott, és türelmesen várta a változást.

November után: munka a legkiszolgáltatottabbakért

A kommunizmus bukása után Anton Srholec teljes erővel a közéleti és humanitárius munkának szentelte magát. Együttműködött a Kisebbségi Jogok Szlovák Helsinki Bizottságával, a Tudományos és Művészeti Társaság szlovák szekciójával, tagja volt a Konto nádeje (Remény Alap) tanácsának, tevékenykedett a Politikai Foglyok Konföderációjában, valamint más társadalmi és szociális szervezetekben.

Anton Srholec az emberek konkrét megsegítésének is szentelte magát. Szíve azokért dobogott, akik a társadalom peremén vesztek el. Fáradhatatlanul küzdött jogaikért és méltóságukért. Pozsonyban otthont alapított a hajléktalanok számára, ahol a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjainak segítettek. Nonprofit szervezetet hozott létre, amely menedéket és lehetőséget nyújtott nekik, hogy újra talpra álljanak.

Meggyőződéséből intézményt teremtett: nonprofit szervezete konkrét válaszként működött a szociális nyomorúságra. Srholec hitte, hogy a tettek nélküli hit üres.

Szociális tevékenysége mellett a publicisztikának is szentelte magát. Különféle folyóiratokba írt, előadásokat tartott és tanácsadóként segítette a szociális projekteket, főként a hajléktalanokat érintő kérdésekben.

Örökség

Anton Srholec 2016. január 7-én hunyt el Pozsonyban, 86 éves korában. Olyan példát hagyott maga után, amely túlmutat saját korán: bizonyítékot arra, hogy a szabadság nem csupán az elnyomás hiánya, hanem a szeretet és a szolgálat tudatos választása — akár személyes áldozatok árán is.

Anton Srholec élete a bátorság, a hit és a megtörhetetlen akarat története. 1989 előtti és utáni életével az emberbe vetett hit, valamint a vallásszabadságért, az emberi méltóságért és jogokért folytatott küzdelem jelképévé vált. Anton Srholec annak jelképe, mit jelent a szív és a lélek hősének lenni.

A nevét viselő Szabadság-díj minden évben arra kíván emlékeztetni, hogy ilyen életek léteznek — és megérdemlik, hogy észrevegyük őket.

Kitüntetések

• Dr. h. c. cím a szociális területen végzett munkájáért, Nagyszombati Egyetem, 1999
• Szakolca díszpolgára, 1999
• König bíboros-díj a hitért és a szabadságért végzett munkájáért, Osztrák Püspöki Konferencia, 1999
• Az Év Ajándéka (Dar roka) díj kitüntetettje, Szlovák Humanitárius Tanács, 1995, 1999, 2002, 2003; fődíjas, 2001
• Ľudovít Štúr-rend II. osztálya (Rad Ľudovíta Štúra II. triedy) állami kitüntetés, 2003
• Cirill és Metód-érem, Szlovák Keresztény Értelmiség Központja, 2004
• Az Év Filantrópja, Fórum Donorov, 2012
• A Nemzet Emlékezete díj (Cena Paměti národa) a prágai Nemzeti Színházban, Post Bellum, 2014
• Kristályszárny (Krištáľové krídlo) – rendkívüli díj életművéért, 2015
• Leopold Kunschak-díj a szociális területen végzett munkájáért és a kommunista rendszer idején az emberi jogok terén kifejtett tevékenységéért, Bécs, 2015
• Fehér Varjú (Biela vrana) díj, 2015

Művei

• Každodenné zamyslenia [Mindennapi elmélkedések]. Prešov: Vydavateľstvo Michala Vaška, 1995
• Svetlo z hlbín jáchymovských lágrov [Fény a jáchymovi lágerek mélyéről]. Prešov: Vydavateľstvo Michala Vaška, 1996
• Ako čerstvý chlieb [Mint a friss kenyér]. Prešov: Vydavateľstvo Michala Vaška, 2009
• Sviatočné pozdravy [Ünnepi üdvözletek]. Bratislava: Slovart, 2014